Mi a baj a kidobott élelmiszerrel?

Mi a baj a kidobott élelmiszerrel?

Összes kiadásunk 20-30 százalékát adják nagyjából az élelmiszerek, így egy magyar család több tízezer forintot is megtakaríthatna évente az élelmiszerhulladék csökkentésével. Amit a kidobott élelmiszerre költöttünk, rengeteg hasznos dologra is fordíthatnánk! A pazarlás visszaszorítása nyereség neked is és a bolygónak is.

Amikor az étel a kukába kerül, nemcsak magát az ételt dobjuk ki, hanem minden olyan erőforrást is (felhasznált víz a locsoláshoz, szállítás, tároláshoz szükséges energia, csomagolás, stb), ami a létrehozásához és a hűtődig való eljuttatásához kellett.

A kidobott élelmiszer nem csak jelentős gazdasági veszteséget okoz, de az anyagi káron túl jelentősen hozzájárul a klímaváltozáshoz is. A lebomló ételek metánt bocsátanak ki, ami 25-ször károsabb a klímánkra, mint a szén-dioxid.

Miközben több milliárd forintnyi élelmiszer kerül naponta a szemétlerakóra, a másik oldalon szintén milliárdokat költünk segélyekre és étkeztetésre. Talán nem is kell több, hogy belássuk, hogy az élelmiszermentésnek hatalmas lehet a társadalmi haszna. Ha kevesebb ételt dobsz ki, akkor kevesebbet kell vásárolni. Ha kevesebbet vásárolsz, akkor csökken az összes kereslet, és ez hozzájárul az élelmiszer árának csökkenéséhez. Ez pedig lehetővé teszi, hogy azok is élelmiszerhez jussanak, akik eddig nem tudták megfizetni. Így paradox módon fel lehetne számolni az éhezést, csak azzal, ha kevesebb ételt gyártanánk és helyi termelőket támogatnánk.