Tippek szülőknek

Környezettudatos gyermeknevelés

Összegyűjtöttünk néhány egyszerű ötletet, amik triviálisnak tűnhetnek, de könnyen környezettudatos életmódra szoktatják a gyerekeket. Fontos minél hamarabb tudatosítani bennük, hogy egy műanyag szívószál száműzésével vagy a villany lekapcsolásával még nem pipálható ki a környezettudatos életmód.

Bevásárlás

  • Először is nézd át rendesen a háztartásodban, hogy milyen élelmiszerek vannak már eleve otthon, minek közeli a lejárata vagy esetleg már le is járt. Mi az, amiből már van egy csomó, és teljesen felesleges lenne még egy csomaggal venni? Sok élelmiszer esetében igaz, hogy lejárati időn túl is fogyasztható, mert minőségben a dátum után sem változnak, legfeljebb az ízük gyengül.
  • A boltba bevásárlólistával indulj, és már csak a hiányzó tételeket kell megvenned.
  • Ha a gyerekekkel közösen találjátok ki, hogy mi legyen a heti menü, akkor szívesebben fogják megenni. Általában imádnak segíteni a bevásárlásban, és dolgokat rakosgatni a kosárba, ezért könnyen játszhatjátok azt, hogy csak azt szabad levenni a polcról, ami szerepel a listán. Így máris elkerülhetsz egy csomó feleslegesen megvásárolt és aztán kidobott élelmiszert.
  • Mentsétek meg a kuka-törpétől az ételt! Mutasd meg a gyerekeknek, hogy mennyire fontos tud lenni egy bevásárlólista, és magyarázd el nekik, hogy a kukába kerülő kaja több, mint felét otthon dobjuk ki.
  • Ne vidd a srácokat éhesen bevásárolni. Ha tele a hasuk, nem fognak minden sornál, akciónál nyűgösen elcsábulni. Ha a lista alapján szaladtok végig, gyorsabban és könnyebben végeztek.  
  • Kész receptekkel a fejedben menj bevásárolni. Ha nem fújod kívülről a Horváth Ilona szakácskönyvet, akkor érdemes főzős videókat követni a Youtube-on.
  • Próbáld ki a házhozszállítást! Sokan ajánlják, hiszen így nem kell az egyre nyűgösebb gyerekekkel órákat tölteni a boltban. Rendelj körültekintően, és csak annyit vásárolj, amennyit valóban el is fogyaszt a család. 
  • Vedd fel a kapcsolatot helyi termelőkkel, vásárolj tőlük.

Főzés

  • A legtöbb gyerek imád a testvéreivel a konyhában játszani, a főzés ugyanolyan közös játék, mint bármi más. Imádnak gyúrni, kavargatni, tésztát szaggatni. Ha részt vesznek a közös főzésben, akkor nagyobb az esélyt, hogy megeszik majd a furcsábbnak kinéző, egészséges fogásokat is.
  • Főzés közben megismertetheted velük a különböző alapanyagokat, könnyen romló hozzávalókat, és elmagyarázhatod nekik, hogy például a száraz kenyér hogyan kezdhet új életet zsemlemorzsa vagy bundáskenyér alakjában.
  • A tegnapi vacsora maradéka tökéletes lehet egy-egy gyerekadagnak.

Tálalj kreatívan

  • Ha ötletesen rakod ki az ételt a tányérra (nem véletlenül vannak például dínós mirelitek), akkor a gyerekek is sokkal könnyebben megeszik.
  • Sokszor csak elriasztja őket a tányérukon levő hatalmas adag, ezért inkább adj kisebb adagot, később repetát.
  • Ha kisebb szeletekre vágod fel a gyümölcsöket, jobban elfogynak, mint egészben.
  • Ha nem eszik meg az ételt, tedd el nekik a hűtőbe későbbre.