Az emberiség jótevője és a konzerv születése

Az emberiség jótevője és a konzerv születése

A sors közmondásos iróniája nem kerüli el az élelmiszeripart sem, hiszen az egyik legismertebb és leginkább elterjedt tartósítási eljárás, a konzerv, valójában nem annyira a nélkülözést csökkenteni akaró jó szándék gyermeke, hanem tulajdonképpen egy XVIII. század végi hadiipari fejlesztés. Nicolas Appert mai konzervtől ugyan távol álló, üveggel és hőkezeléssel operáló találmánya ugyanis elsősorban a francia hadsereg élelmezési problémáit kívánta csökkenteni. Olyannyira jól sikerült ez, hogy maga Napoleon tüntette ki az Emberiség Jótevője címmel és persze jelentős pénzjutalommal.

A ma ismert fémdoboz Appert elveit követve egy Peter Durand nevű angol úr fejében született meg, aki nem sokkal a francia invenció után, már az 1810-es években meglátta az üzleti lehetőséget a hosszú távon is friss és fogyasztható élelmiszerekben. Persze a korai megoldások nem voltak mentesek a gyermekbetegségektől, a kor embere kénytelen volt kalapácsot, vésőt és nem kevés fizikai erőt bevetni egy-egy konzerv kinyitásához.

A konzervnyitó szintén a viharos történelem eredménye, egy Ezra J. Warner nevű amerikai fejéből pattant ki a XIX. század közepén, felhasználói pedig elsősorban a polgárháborúban harcoló katonák voltak. Nagyjából tíz évvel később megjelent a “beépített” konzervnyitó is, eleinte azzal a sajátos kulcsszerű megoldással, ami a mai napig megtalálható egyes, önnön múlhatatlanságát a külsőségekben is megmutatni szándékozó márkák termékein.

A széles értelemben vett társadalom persze sokáig gyanakvással szemlélte a fémdobozban tartósított ételeket, igazán csak a XX. század történelmi és gazdasági viharai miatt nyerték el helyüket a legtöbb háztartásban. Az igazi tanulság az, hogy a hódítást vagy éppen a profitszerzést célzó gondolatok is eredményezhetnek olyan megoldásokat, amik hosszú távon elősegítik a pazarlás csökkentését és széles tömegek minőségi élelmezését.

Források: